Órák

Basic Cross

Létszám: 1 - 15 fő

Terem kredit: 1 kredit | Csoportos kredit: 1 kredit

Jelentkezési határidő: 0 perccel előtte | Lemondási határidő: 0 perccel előtte

Basic órákra azokat a teljesen kezdő,illetve újrakezdő látogatókat várjuk akiknek szükséges a megfelelő technikai alapok kialakítása, illetve ismétlése.

Ezen az órán a keringési rendszer fokozatos fejlesztése mellett megtanuljuk a legfontosabb mozgásminták és gyakorlatok helyes kivitelezését, illetve felkészítjük az izomzatot a fokozatosan emelkedő terhelés fogadására.

Elsajátítjuk a gimnasztikai alapokat, valamint a gépek (bikeerg,skierg,rower ) helyes használatának alapelveit.

Az óra célja, hogy felkészítse a vendégeket a haladóbb órákon való részvételre.

BroZ KidZ & TeenZ

Létszám: 3 - 12 fő

Terem kredit: 1 kredit | Csoportos kredit: 1 kredit

Jelentkezési határidő: 0 perccel előtte | Lemondási határidő: 0 perccel előtte

A kids edzéseken kifejezetten az alapkészségek fejlesztése és az alapgyakorlatok megtanulása a cél. Az edzések változatosak, játékosak – igyekszünk minél szélesebb spektrumon felépíteni az edzéseket. Kifejezetten tudom ajánlani azoknak a gyerekeknek akiknek szükség van törzs- láb – kar izom erősítésre, testtudat és koordinációs képesség fejlesztésre, szeretnek mozogni és elfáradni is.

Cross Training

Létszám: 1 - 15 fő

Terem kredit: 1 kredit | Csoportos kredit: 1 kredit

Jelentkezési határidő: 0 perccel előtte | Lemondási határidő: 0 perccel előtte

CrossTraining órákon elsősorban azokat a már gyakorlottabb látogatókat várjuk akik szeretnének megfelelően elfáradni a nap végére.

Az alsó és felsőtest erősítése mellett nagy hangsúlyt fektetünk a megfelelő álló és erő állóképesség kialakítására, valamint a gimnasztikai elemek helyes és alkalmazható kivitelezésére.

Órá célja, hogy megtanuljunk önállóan helyesen, és balesetmentesen dolgozni súlyok és magas intenzitás mellett.

BASIC órákat érdemes/ajánlott előtte látogatni.

Endurance

Létszám: 3 - 16 fő

Terem kredit: 1 kredit | Csoportos kredit: 1 kredit

Jelentkezési határidő: 0 perccel előtte | Lemondási határidő: 10 perccel előtte

A Cross traininghez hasonló óra, azonban itt a cél az állóképesség és az erő-állóképesség fejlesztése, ezért a feladatok hosszabbak és nem szerepel bennük nehéz súlyemlés, sem nagy ügyességet igénylő gimnasztikai feladatok

ForeverFit

Létszám: 1 - 10 fő

Terem kredit: 1 kredit | Csoportos kredit: 1 kredit

Jelentkezési határidő: 0 perccel előtte | Lemondási határidő: 1 órával előtte

A szenior edzés kifejezetten az idősebb korosztály igényeire szabott fizikai aktivitási program. Célja, hogy fenntartsa és javítsa a fizikai erőnlétet, mozgékonyságot, egyensúlyt és izomtömeget, ezzel elősegítve az önálló, aktív életvitelt. A gyakorlatok gyakran funkcionális mozgásokra épülnek, mint a járás, emelés vagy hajolás, hogy a mindennapi feladatok könnyebbé váljanak. Az edzések közösségi jellegűek, ami támogatja a szociális kapcsolatok kialakítását és a mentális egészség megőrzését. Az edzések biztonságosak és könnyen személyre szabhatóak.

HYROX

Létszám: 2 - 14 fő

Terem kredit: 1 kredit | Csoportos kredit: 1 kredit

Jelentkezési határidő: 0 perccel előtte | Lemondási határidő: 10 perccel előtte

A HYROX nagy tecnikai tudást és sok gyakorlást igénylő feladatok kiesnek (szertorna, gimnasztika, súlyemelés) jórészt. Kifejezetten az aerob állóképességről szól (sok ismétlés, sok ideig, kis ellenállással szemben). HYROX-ban jellemző gyakorlatok: WallBall, szán tolás/húzás, evezés, futás, síelés, kitörés, homokzsák, burpee. Bármilyen „fő sport” vagy a hétköznapi élet mellé is kifejezetten hasznos, hisz mindennek alapja a keringés, állóképesség és a regenerációs gyorsaság (szívmegnyugvási idő). Illetve, ez a sport egy része az egésznek >> tehát a HYROX egy szelet a Funkcionális Fitneszből.

KRIO

Létszám: 1 - 10 fő

Terem kredit: 3 kredit | Csoportos kredit: 0 kredit

Jelentkezési határidő: 24 órával előtte | Lemondási határidő: 24 órával előtte

Más Helyszín! A SET Centerrel való együttműködésünk egyik eredménye, hogy kedvezményesen járhatunk hozzájuk Krio Szaunázni!

Amennyiben feljelentkeztél úgy azt külön jelezd nekünk a brozdebrecen@gmail.com e-mail címre is a TAJ számoddal és neveddel együtt! 
Ez a kedvezményes alkalom megköveteli, hogy legkésőbb 24 órával előtte feljelentkezz >> Egyéb esetben a SET Center honlapján is tudsz jelentkezni. 

Krio Szauna:

’E modern gyógyászati eszköz titka a hűtéses technika, amit hidegterápiának is neveznek. A krioszanuában a hőmérséklet körülbelül fél perc alatt -110-170 fok közé csökken, melynek eredményeképp a bőrfelületünk 0-3 fok közé hül. Aggodalomra semmi ok, ez a folyamat semmilyen fájdalomérzettel nem jár! A szerveztünkben viszont fokózódik a vérkeringés és beindul a testünk öngyógyító folyamata, melynek következtében csökken a gyulladás, javul az immunrendszerünk állapota. Akár az első alkalom után is csökkenhet a fáradtságérzet, javulhat az alvás minősége.

Egy-egy kezelés 3 percig tart és semmiféle védőfelszerelést nem igényel. Elég egy vastagabb zokni és fürdőruhát vagy fehérneműt hozol magaddal! Az eszközt sem Neked kell kezelned, hiszen kollégánk végig bent lesz Veled és segít a folyamatban!’

lvlUP Cross

Létszám: 1 - 12 fő

Terem kredit: 1 kredit | Csoportos kredit: 1 kredit

Jelentkezési határidő: 0 perccel előtte | Lemondási határidő: 0 perccel előtte

CrossTraining XTRA! Haladóknak.

Gimnasztika és Súlyemelés mini blokkok.

Pörgős feladatok, 90 perc.

CROSSTRAINING és BASIC LIFTING órákat érdemes/ajánlott előtte látogatni.

Morning HYROX

Létszám: 2 - 14 fő

Terem kredit: 1 kredit | Csoportos kredit: 1 kredit

Jelentkezési határidő: 0 perccel előtte | Lemondási határidő: 8 órával előtte

MorningCross

Létszám: 1 - 15 fő

Terem kredit: 1 kredit | Csoportos kredit: 1 kredit

Jelentkezési határidő: 0 perccel előtte | Lemondási határidő: 0 perccel előtte

A reggeli csapat egy vegyes cross csoport.

Általában rövid melegítés után törzsizom erősítéssel kezdünk. Majd valamely alapgyakorlatot fejlesztünk leginkább erő szempontjából. Pörgős feladattal zárul rendszeresen.

Magas technikai tudást igénylő gyakorlatokat nem veszünk ezen az órán (Nehezebb gimnasztikai elemek, olimpiai súlyemelés) viszont a WODokban előfordulhatnak. Minimális gyakorlattal érdemes erre az órára érkezni, javasolt előtte a BASIC csoport. Ha mindenképp reggel szeretnél jönni, de nincs gyakorlatod, akkor skálázott feladatokkal felzárkóztatunk a csoporthoz!

Olimpiai súlyemelés

Létszám: 1 - 12 fő

Terem kredit: 1 kredit | Csoportos kredit: 1 kredit

Jelentkezési határidő: 2 órával előtte | Lemondási határidő: 2 órával előtte

Klasszikus súlyemelés fejlesztés az alapoktól egészen versenyzői szintig!

A lehető legjobb edzőkkel sok évtizedes pro versenyzői és edzői múlttal!

Előképzettség nem szükséges.

Az itt szerzett gyakorlati tudás az összes Cross órán segítségedre lesz.

OpenGym

Létszám: 1 - 12 fő

Terem kredit: 1 kredit | Csoportos kredit: 0 kredit

Jelentkezési határidő: 0 perccel előtte | Lemondási határidő: 0 perccel előtte

Ezt kell foglalj ha: 
- Szeretnél a teremben edzeni 
- Gyógytornára jössz 
- Masszázsra érkezel 
- Egyéni foglalkozás vagy személyi edzés miatt látogatsz el hozzánk

Az összes nyitvatartott óránkat jelöli! 

PowerFUNatic

Létszám: 3 - 10 fő

Terem kredit: 1 kredit | Csoportos kredit: 1 kredit

Jelentkezési határidő: 0 perccel előtte | Lemondási határidő: 0 perccel előtte

Kezdők és haladók is részt tudnak venni az órákon. Az óra első felében az erősítésen van a hangsúly, de ugyanúgy szerepet szoktak kapni a pliometrikus gyakorlatok.  Az óra második felében a cross edzésé a főszerep, ezek magas intenzitású gyakorlatokból, WODokból állnak.

Cél az erő-állóképesség, valamint a robbanékonyság fejlesztése.

StartBELL

Létszám: 1 - 12 fő

Terem kredit: 1 kredit | Csoportos kredit: 1 kredit

Jelentkezési határidő: 0 perccel előtte | Lemondási határidő: 0 perccel előtte

Kettlebell óra kezdőknek, de haladók is részt vehetnek rajta. Az óra elején kettlebelles erősítő gyakorlatokat hajtunk végre, ezt mindig közösen csináljuk, azaz kezdők és haladók együtt dolgoznak. Amennyiben kezdők és haladók is jelen vannak, úgy 2 részre osztjuk a csoportot, a kezdőkkel az alapgyakorlatokat sajátítjuk el, a haladók összetettebb gyakorlatsort kapnak.

Elsődleges cél a kettlebell magabiztos használata, hiszen a kettlebell a cross edzéseknek is a része. Így egyrészt ajánlom azoknak, akik a cross edzéseken szeretnék kamatoztatni a tanultakat, másrészt azoknak, akik kifejezetten a kettlebellt választják fő mozgásformának és ezzel kívánnak erősödni.

Stretching/ Mobility / SMR

Létszám: 1 - 10 fő

Terem kredit: 1 kredit | Csoportos kredit: 1 kredit

Jelentkezési határidő: 0 perccel előtte | Lemondási határidő: 1 órával előtte

A hosszú távú sportolás és a magas életminőség szükséges, de nem elégséges feltételei.

Ez nem a remegős, levegőért kapkodós óratípus >> Ezeken a foglalkozásokon lehetőség van megteremteni az előbbihez szükséges alapokat és elsajátítani olyan módszereket, amik támogatják a jobb, kiegyensúlyozottabb teljesítményt a hardcore órákon.

Amit adhat nektek ez az óra:

  • a hengerhasználat alapjainak elsajátítása
  • a mozgásminták kivitelezéséhez szükséges alap mobilitás és hajlékonyság megteremtése
  • alap mozgásminták tanulása, javítása
  • regeneráció támogatása
  • mozgásláncok hatékonyabb használata
  • jobb/nagyobb ellenállóképesség
  • váratlan helyzetekre jobb reagálás (sérülési rizikó csökkentése)
  • idegrendszeri adaptáció
  • mozgás több síkban
  • egyensúlyt (izmok és ízületek szintjén)

Kiket várunk? Gyakorlatilag bárkit. Kezdőt, újrakezdőt, de akár még haladó sportolókat is, akik tisztában vannak a fent említett hatásokkal, de önállóan nehezen veszik rá magukat az ilyen jellegű mozgásformákra.